II. Radio Dental Extra Szimpózium és Baráti Találkozó

Nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg két esztendeje első szimpóziumunkat, idén tehát már a második ilyen rendezvényünket ünnepeltük – és erre minden okunk meg is volt. A kétnapos eseménynek ezúttal is impozáns környezet, a lajosmizsei Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar adott otthont, ahol a színvonalas előadások mellett szakmai kiállítók széles skálája, majd az első nap végén gálavacsora színesítette a programot.

Rácz Tamás tulajdonos rövid köszöntője után dr. Kivovics Péter, a Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet egyetemi docense nyitotta meg a kongresszust, aki a Radio Dental Extra Kft. és a SOTE előremutató és gyümölcsöző együttműködéséről beszélt, amely szakmailag és szervezetileg is elősegíti mindkét fél tevékenységét, fejlődését. A cég szolgáltatási palettáját és annak minőségét méltatta; az Annie Hall című filmklasszikusból idézve a rendező-főszereplő Woody Allent az egyik jelenet kapcsán: „Miért nem megy minden így…?”. Ezt követően Bajnok-Kulcsár Éva vezető orvoslátogató köszöntötte néhány szóban az egybegyűlteket, akitől megtudhattuk, hogy a 2016-os esztendő számos sikert hozott a cég számára. Januártól újabb központtal bővültünk (budai centrumuk az I. kerületi Fő utca 56–58. sz. alatt található), illetve CBCT-konzultációs napok keretében öt alkalommal fogadtuk az érdeklődőket, emellett pedig a 2016-os Dental World Hungarian Dental Award díj nyertesei is lettünk.

Az egész napos szakmai előadások (lásd: https://szimpozium.radiodental.hu/szakmai-programok-2017) során sok előadó prezentálta többek között a ConeBeam CT fontosságát, a „Közös munka és együttműködés a fogászatban, szájsebészetben és a fül-orr-gégészetben”, vagy például az CBCT diagnosztikájának jelentőségét, de a kedves vendégeink hallhattak informatikai és jogi előadást is, mely hasznosnak bizonyult, és a későbbiekben segítséget nyújthat munkájuk folyamán.

Mindkét nap lehetőség nyílt workshopjainkon interaktívan részt venni. Kérdések feltevésével, esetek vizsgálatával igyekeztünk jobban megismertetni orvosainkkal CBCT-rendszerünket.

A péntek estét idén is egy fergeteges, vacsorával egybekötött gálaest zárta, Kocsis Korinna Miss Supernational Europe 2016 szépségkirálynő műsorvezetésével, az elmaradhatatlan műsorokkal és a Rubor Labii, fogorvosokból álló együttes zenéjével, ami idén is táncra perdítette orvosainkat.

A szombati napon délelőtt folytatódtak a színvonalas előadások, és végül, de nem utolsósorban Izsó Éva ügyvezető záróbeszédével fejeződtek be a programok. Ezt követően minden vendég kedvére használhatta a wellness-szolgáltatásokat.

Összefoglalva: a Radio Dental Extra Szimpózium és Baráti Találkozó hatalmas sikernek örvend, és az egyre növekvő létszám is bizonyítja számunkra, hogy igenis szükség van a Radio Dental Extra Kft. által szervezett rendezvényekre, mivel a minőségi szakmai előadások és a kimagasló szervezés együttesen még profibb jövőt ígérnek.

Minden rendezvényünkre sok szeretettel várjuk vendégeinket!

Radio Dental Extra Kft. csapata